Az aszteroidák kicsi, sziklás égitestek, amelyek a bolygók 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának maradványai. Gyakran ‘kisbolygóknak’ is nevezik őket.
Úgy vélik, hogy ezekből a szikladarabokból milliárdnyi létezik. Legtöbbjük egy fánk alakú ‘főövben’ helyezkedik el a Mars és a Jupiter pályái között. A főöv belső szélén az aszteroidák körülbelül három év alatt kerülik meg a Napot. A főöv külső határához közel lévő aszteroidáknak ehhez kétszer annyi időre van szükségük.
Az ‘aszteroida’ szó jelentése ‘csillagszerű’. Ezt a nevet azért kapták, mert a legtöbb távcsőben csupán fénypontokként láthatók. A 20. század elejére a csillagászok már ‘az ég kártevőinek’ nevezték őket. Olyan nagy számban voltak láthatók, hogy elrontották a távoli galaxisokról és ködökről készült fényképeket.
A kisbolygók közül a legnagyobb, a Ceres volt az első, amelyet felfedeztek. 1801. január 1-jén fedezte fel Giuseppi Piazzi, a szicíliai Palermóból.
Egy második kisbolygót – a Pallast – Wilhelm Olbers fedezte fel 1802-ben. Ezt követte a Juno (1804) és a Vesta (1807). 1847 óta nem telt el olyan év, hogy ne fedeztek volna fel legalább egy kisbolygót.
