Az űr rendkívül ellenséges környezet. Az űrhajóknak ki kell bírniuk a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokat, a sugárzást, a mágneses mezőket, a meteoritokat, más űrhajókból származó törmeléket és a levegő hiányát.
Mivel az űreszközök gyártása és pályára állítása költséges, azt szeretnénk, hogy a lehető leghosszabb ideig működjenek. Ahhoz, hogy a műholdak hosszú éveken át működőképesek maradjanak az űrben, számos földi tesztnek kell alávetni őket (és azokat sikeresen teljesíteniük kell!).
Az első akadály, amelyet a műholdaknak leküzdeniük kell, a rakétakilövés során fellépő erős zaj és rázkódás. Ezt úgy tesztelik, hogy a műholdat megrázzák, és egy speciális kamrában hatalmas hangszórókból származó hanggal bombázzák.
A második veszély, amellyel a műholdaknak az űrben meg kell küzdeniük, az, hogy túléljék a rendkívüli hő- és hideghatásokat. A Nap által okozott rendkívüli hőhatást egy levegőmentes kamrában szimulálják, amelyet nagy teljesítményű lámpákkal és tükrökkel szereltek fel. A rendkívül alacsony hőmérsékletet úgy állítják elő, hogy folyékony nitrogént pumpálnak a kamra falain lévő csöveken keresztül.
Annak érdekében, hogy az elektromos rendszerek megfelelően működjenek, a műholdat egy erős mágneses mezőbe helyezik, amely elektromos meghibásodásokat okozhat. A számítógépek folyamatosan figyelemmel kísérik az űreszközön ezek során bekövetkező eseményeket.
Több mint egy éven át az űrhajót alkotó minden egyes alkatrészt többször is tesztelnek. Amikor az űrhajót összeállítják, újra tesztelik. Csak ekkor lesznek a mérnökök meggyőződve arról, hogy „gyermekük” sikeresen fog működni, amikor pályára áll.
