Száz évvel ezelőtt, 1912. április 15-én az RMS Titanic jéghegynek ütközött és elsüllyedt, miközben az Észak-Atlanti-óceánt keresztezte, ami több mint 1500 utas és legénységi tag halálát okozta. Ma több ezer hajó halad végig ugyanazon az útvonalon anélkül, hogy emberéletet követelne – és ebben a műholdak is segítenek.
Frederick Fleet feladata az volt, hogy 1912. április 14-én éjjel őrködjön a Titanicon. A Frederick által szolgáltatott jégjelentések voltak az egyetlen információk, amelyekre Edward John Smith kapitány támaszkodhatott a hajó irányításához ezeken a veszélyes vizeken.
A Titanic-katasztrófa egyik legfontosabb következménye a tengeri biztonság javulása volt, amelynek keretében létrehozták a tengeren az emberi élet biztonságáról szóló nemzetközi egyezményt és a Nemzetközi Jégőrséget (IIP).
A Jégőrség feladata a jéghegyek figyelemmel kísérése és a jéghegy-veszélyes területek kijelölése. Az Északi-sarkvidék vizein bármelyik pillanatban több ezer jéghegy is lehet. A Jégőrség feladata annak megállapítása, hogy hány jéghegy sodródik dél felé, a hajózási útvonalak irányába. Eddig egyetlen, a Jégőrség által közzétett ‘jéghegyhatár’ mentén haladó hajó sem ütközött jégheggyel!
Kezdetben a Jégőrség hajókat használt a rutin jégőrzési feladatok elvégzésére, de a második világháború után áttért a légi felügyeletre. Ma a légi felügyelet a leggyakrabban alkalmazott módszer, de az IIP célja, hogy a költséges jégfigyelő repüléseket műholdas megfigyelésekkel váltsa fel.
Manapság a Jégfigyelő Szolgálat műholdas radaros megfigyeléseket használ a légi megfigyelések kiegészítésére. A műholdakon elhelyezett radarok kiválóan alkalmasak a jéghegyek megfigyelésére, mivel képesek felvételeket készíteni a felhők és a sötétség ellenére is.
A 2013-ban indítandó Sentinel-1 jelentősen növelni fogja a radaradatok rendelkezésre állását, és segíteni fog a Jégőrségnek abban, hogy elkerülje az olyan katasztrófákat, mint a száz évvel ezelőtti Titanic-szerencsétlenség.
