Az első, aki a lőpor helyett folyékony üzemanyagot használó rakétát tervezett, egy Konstantin Csiolkovszkij nevű orosz tanár volt. Több mint 20 év telt el, mire sor került az első folyékony üzemanyagú rakéta repülésére. 1926. március 16-án az amerikai Robert Goddard által épített kis rakéta 2,5 másodpercig tartó repülés során 12,4 méteres magasságba emelkedett.
Az ezt követő években Németország átvette a vezető szerepet a rakétatechnika fejlesztésében. Ennek eredményeként született meg a V-2, egy olyan rakéta, amelyet a második világháború vége felé olyan városok támadására használtak, mint például London.
1945-ben számos német rakétatudós Amerikába vagy a Szovjetunióba ment dolgozni. Segítettek olyan nagyobb és erősebb rakéták építésében, amelyeket az űrkutatásra is lehetett használni.
A Szputnyik 1-et, a világ első műholdját, 1957. október 4-én indította útjára egy szovjet rakéta. Tíz éven belül az Egyesült Államok – a német tudós, Wernher von Braun vezetésével – megépítette a Saturn 5-öt, amely három embert tudott a Holdra szállítani.
1979 óta Európa egy sor Ariane hordozórakétát fejlesztett ki, amelyek a világ legerősebb és legmegbízhatóbb hordozórakétái közé tartoznak.
