A Szaturnusz a Naphoz képest a hatodik bolygó. A távcső feltalálásáig azt hitték, hogy ez a legmesszebb fekvő bolygó.
A Szaturnusz, amely méretét tekintve csak a Jupiter után a második legnagyobb bolygó, főként a könnyű gázokból, a hidrogénből és a héliumból áll. A Szaturnusz belsejébe 764 Föld férne el, de ez a gázóriás tömege csupán 95-szöröse a mi kőzetbolygónk tömegének. Ha az összes bolygót egy medencébe tennénk, a Szaturnusz lenne az egyetlen, amely lebegne.
Méretének ellenére a Szaturnusz alig több mint 10 óra alatt tesz meg egy teljes forgást. Forgása olyan gyors, hogy az egyenlítőnél kifelé domborodik, így úgy néz ki, mint egy összenyomott labda.
Távcsőben a Szaturnusz halványsárga színűnek tűnik. Nincs szilárd felszíne, így amit látunk, azok a felhők, amelyek világos és sötét sávokként jelennek meg. Ezeket a felhőket nagyon erős szelek hajtják. A szeleket hajtó hő nagy része a bolygó belsejéből származik. A felhőtete felett egy lapos, korong alakú gyűrűrendszer található.
A Szaturnuszról szóló ismereteink nagy része a NASA–ESA Cassini–Huygens-küldetésnek köszönhető. A Cassini űrszonda 2004. július 1. óta kering a bolygó körül. Számos szaturnusz-holdat kutatott, különösen a bolygó méretű Titánt. Emellett rendkívül részletes képeket és egyéb adatokat is küldött vissza a Szaturnusz viharairól, a több ezer jeges gyűrűről és a mágneses mezőről.
2005. január 14-én az európai Huygens szonda ejtőernyővel landolt a Titán rejtett oldalán. Ez volt az első puha leszállás egy másik bolygóholdon (a mi Holdunkon kívül). Kiderült, hogy a narancssárga Titán egy furcsa, jeges világ, ahol a metáneső tölti meg a tavakat és a folyókat.
